Skip to content

Gyermekáldás

Bár sokat írok könyvekről és filmekről, valójában nem igazán szeretek ajánlgatni, legalábbis a hozzám igazán közel állóknak nem. Persze ha krimiről vagy valami nyári szórakoztatósról van szó, az nem gond, de azokat a könyveket-filmeket, amiket igazán szeretek, ritkán tukmálom, mert félek a következményektől. Attól tartok, hogy nem fog tetszeni a másiknak és mivel szeretem az illetőt, nekem nehezen feldolgozható. Tudom, hogy röhejes, de amikor az egyik barátnőm azt mondta Az időutazó feleségére, hogy nem tudja elolvasni, hetekre kiakadtam. Hogy lehet, hogy nem látja benne ugyanazt, amit én, amikor pedig olyan nagyon hasonlóak vagyunk egy rakás dologban? Azt, hogy másképp öltözködik, más fajta lakásban lakik, más pasik tetszenek neki, simán feldolgoztam, elfogadtam, de Az időutazó felesége megakasztott. Aztán persze összeszedtem magam és túljutottam ezen a hülyeségen, annyira, hogy az időutazós most a másik barátnőmnél van. Remélem, neki bejön. Ha meg nem, legalább tudom, hogy ki fogom bírni.

716084_5Egy másik, régi barátnőmmel is volt ilyen. Valami szépet akart és a kezébe nyomtam Anna Quindlen Gyermekáldás című könyvét. Nagyon csúnya kötet, szívesen megcsapkodnám a kezét annak, aki terveztette a borítót. Nem tudom, miért vettem meg, de ahogy bekezdtem, azonnal tudtam, hogy szeretni fogom. Azt hiszem, arról szól, hogyan tudják emberek megváltoztatni egymás életét és én nagyon szeretem ezt a témát. Ezért is olyan fontos számomra a gyereknevelés, mert látom, milyen félelmetesen nagy hatással vagyunk egymásra, mennyire más ember lett belőlem az anyaságtól és micsoda csodálatos lényeket hoztam létre azokból a kis férgekből, akik kimásztak belőlem.

És a barátok, szerelmek, de még az ellenségek is nagyon fontosak. Tudom, hogy a válás utáni első komoly pasimnak mennyire hálás lehetek, amiért visszarángatott az életbe, persze ettől függetlenül eszemben sincs beszélgetni vele, mert unalmas pocakos fickó lett belőle. És azoknak az embereknek is megvolt a maguk szerepe, akik kirúgattak annak idején a bankból, aztán meg tízensok évvel később az újságtól, eddig mindig csak jobb lett utána. Nem haragszom már.

Ezeknek az összefüggéseknek a felismeréséről szól a Gyermekáldás, hogy mindenkinek szerepe van az életedben, csak rajtad múlik, mit kezdesz a lehetőséggel. Ez most borzalmasan coelhosan hangzott, elnézést is kérek érte, de nem tudom egyedibben megfogalmazni. Azt külön szeretem Anna Quindlen könyvében, hogy olyan sok generáció jelenik meg, csecsemőtől a 90 éves bácsiig, nagyon tudom unni az ugyanarról a korosztályról szóló sztorikat mostanában. Egyetlen dolgot találtam kicsit túlzásnak, annak a múltbéli titoknak a lebegtetését és aztán a körülményeket, ahogy kiderült, de ez nem volt annyira zavaró, hogy ne szeressem a könyvet továbbra is.

Magyarul ez az egy könyv jelent meg Quindlentől, pedig egy másik történetéből Meryl Streep film is készült, a One true thing. Láttam, de nem nagyon emlékszem rá, bevallom.

Amikor pár éve kölcsön adtam a Gyermekáldást a régi barátnőmnek és olvasatlanul adta vissza, annyira nem tetszett neki, túljutottam rajta. De egy csomó más dolgon képtelen voltam, csak gyűltek, végül volt egy utolsó csepp, ami után nem beszéltünk egy évig. Nemrég rám írt, hogy kár lenne veszni hagyni ezt a kapcsolatot. Azt mondtam neki, hogy túl sok alkalmazkodást kívánna találkozni vele, ami részben igaz is, de rájöttem, hogy nem ez a fő ok. Nincs rám jó hatással. Egy elég rossz kapcsolatban él már évek óta és amikor az enyém is tönkrement, ezért nagyon jól tudott segíteni, hálás is vagyok érte. De ő benne maradt a sajátjában és sajnos képtelen vagyok elviselni a pasiját és még néhány dolgot. Nem mondhatom neki folyton azt, hogy hagyd már ott azt az embert, mert ez az ő élete. De ha nem mondok semmit, nekem az is hazugság, rosszul érzem magam tőle. És én képtelen vagyok tartósan rosszul érezni magam, ez az egyik legnagyobb áldás és probléma az életemben.

annaquindlen

Randis FB utóélet

EK Basszus, most eszembe jutott pár pasi, meg egy lógus ismerős, aki azt mondta, “nem könnyű melletted férfinak lenni”. Szerintem neked is ezt mondta volna. A desszerteken meglepődtem, nem gondoltam volna, hogy az is a férfi szaktudás körébe tartozik. Énblog: egyszer gatyába ráztam egy MA szakdolgozat kezdeményt egy pasinak. Tanulságos volt.

Vaslédi annyira rohogok:) mit meg nem teszunk:)

EK Oh, hát szegény annyira szorongott, muszáj volt neki segíteni. A disszertációm után egy 30-40 oldalas szöveg magyarul nem volt nagy ügy (ez irtó beképzelten hangzik, de tényleg).

Vaslédi dehogy hangzik, basszus, ha szakmába vág, rutinból letolom én is

Live With It (Asperger) blog EK “A desszerteken meglepődtem, nem gondoltam volna, hogy az is a férfi szaktudás körébe tartozik” Ha sokat beszélget az ember férfiakkal, akkor a gender studiesról is kiderülhet

Vaslédi Siman:)

PV esetleg újra lehetne definiálni, hogy férfi az, aki mindenhez jobban ért, és máris könnyebb lenne


 

BM és akkor ezek a felnőtt férfiak, képzeljétek, mit szenvedek a huszonéves kis pöcsökkel

Vaslédi Erdekes modon ha en vagyok az idosebb, mintha kevesbe tolnak. Lehet h tizenevesekkel kene probalkoznod.

BM ehehehe egyebkent azt hiszem, abbol a nevelesi anomaliabol fakad a dolog, h a fiuknak mindenhez erteni kell, es ha egy lany nala tobbet tud mondjuk a 3. szazadi romai katonacsaszarokrol, az minimum szegyen, de rosszabb esetben apokalipszis. meg akkor is, ha a srac konyvelo, en meg romai kori regeszetet tanulok.

FF sokkal jobbak a tapasztalataim a huszonévesekkel. akikkel találkoztam, még kevesebbet vesztettek, még nem kellett annyira bizonygatniuk, és nyitottabbak voltak…nem tudom hogy csak nekem volt-e szerencsém


 

Live With It (Asperger) blog azok a férfiak, akik azt állítják magukról, hogy az okos nőket szeretik, azoknak a túlnyomó többsége azért keres okos nőt, mert egy okos (és ebből következően öntudatos és magabiztos) nőt nagyobb kihívás leuralni, mint egy olyat, aki alapból szubmisszíven viselkedik. általában olyan pasiknál látom ezt, akik kizárólag az intellektusukkal képesek dominálni, más területen esélyük sincs. (pl. fizikailag gyengébbek, mint egy átlagos pasi, ezért férfiak között alapból nem érzik magukat valami magabiztosnak, és okoskodással próbálnak kompenzálni, ha egyáltalán.)

az én vonatkozásomban egyébként érdekes kettősséget látok ezeknél a pasiknál. egyrészt izgatja őket az okosságom és az öntudatosságom, másrészt ez szinte elválaszthatatlanul összefonódik a lenyomás, leuralás igényével. már az interakció elején megjelenik a felülről beszélés életkorra, mérnöki diplomára vagy akármilyen faszságra hivatkozva, ami miatt az illető felsőbbrendűnek képzeli magát.

Vaslédi ó, de nagyon igaz, pont így

FF így így. azok az okos pasik akiket nem zavar az okosság, soha nem deklarálják az okos nőkre vonatkozó preferenciájukat. a választásaikon látszik. az “okos nő” mint kifejezés egy férfi szájából ezekben a szituációkban nekem eleve gyanús, mindig úgy hangzik el, mintha ez valamiféle kivételes dolog lenne, hogy okos nő, ritkaság.

Vaslédi juj, de okos lány vagy te is, F szeretlek:)

FF és mennyi baj van ezzel az okossággal, látod

Live With It (Asperger) blog ahhoz képest, hogy lány vagy, egész okos vagy haha

Live With It (Asperger) blog én a férjemnek szoktam bókolni azzal, hogyha valami különösen okosat mond, hogy “nahát, te intelligencia szokatlan jeleit mutatod”

Live With It (Asperger) blog FF igen, általában az ilyen kijelentést úgy szokták később elaborálni, hogy megdicsér, hogy “nahát, veled olyan témákról lehet beszélgetni, amikről nőkkel általában nem”, majd hosszas tirádákba fog az ostoba, felszínes nőkről, akiket csak a pasik és a rúzsok érdekelnek. a “különleges hópihe” típusú nők, akiknél az internalizált nőgyűlölet úgy jelenik meg, hogy lenézik a többi nőt, akikhez képest felsőbbrendűnek képzelik magukat, azok ilyenkor még rá is kontráznak, hogy nahát, milyen ostoba picsa az összes többi nő, természetesen engem kivéve.

a rossz hír az, hogy aki a többi nőről így nyilatkozik, az valójában a különleges hópihékről sincs sokkal jobb véleménnyel. sőt, a bántalmazó személyiségeknél az egyik fő figyelmeztető jegy az, hogy nyíltan lenézi a nőket.

Vaslédi sötét múltam egyik titka, hogy én is voltam különleges hópihe egy ideig

Live With It (Asperger) blog minden feminista úgy kezdi szerintem

FF hah, “milyen jól lehet veled beszélgetni” ( meglepve). és ehhez járul hogy ha a pasik meg a rúzsok érdekelnek és azér picsulsz is rendessen akkor már nem lehetsz okos

FF Vaslédi, Stockholm szindróma, one of the boys feeling alap, persze

Live With It (Asperger) blog FF naná, ha a külsőségekben hasonlítasz a sztereotípiához (rúzs, bjutizás), akkor nyilván a sztereotípia többi eleme is igaz rád (buta vagy).

FH Az is nagyon jo, amikor a logika szabalyai szerint kozelitesz meg egy problemat – mint a ferfi, akinek ugye veleszuletett attributuma a racionalitas a noi emocionalitas ellenparjakent – a vegen igazad van, lenyomod az utolso ervet es akkor az jon, hogy “te vagy a legferfiasabb no, akit ismerek.”


 

SzD Tudom, azért nevetek. Én is találkoztam a problémával, bár én nem vagyok annyira tájékozott (még). Viszont mivel 21 vagyok találkoztam nálam idősebb, ezért tájékozottabb pasival bőven. Volt, aki konkrétan leültetett, és mint egy tanár oktatni kezdett a szőlőtermesztésről (két randit bírtam), de volt olyan, aki eszméletlen kedves volt, imádta, hogy nem vagyok buta, és mutathat egy csomó dolgot. Én meg ezt nem vettem sértésnek, mert nem felvágásból tette. Meg volt olyan fiúm, aki nem tudta elviselni, hogy okosabb vagyok és rombolni kezdett (itt is gúnyolódás, önbizalom leépítése, gyengepont megkeresése), sajnos a kapcsolatokhoz akkor még nem értettem, de jó tapasztalat volt.

Vaslédi ezért is írok ezekről, mert hátha mások hamarabb jönnek rá ezen keresztül

Live With It (Asperger) blog “Meg volt olyan fiúm, aki nem tudta elviselni, hogy okosabb vagyok és rombolni kezdett (itt is gúnyolódás, önbizalom leépítése, gyengepont megkeresése), sajnos a kapcsolatokhoz akkor még nem értettem, de jó tapasztalat volt.” bántalmazószemélyiség-alert

Live With It (Asperger) blog Vaslédi a sisterek feltöltik a tudásukat a felhőbe

Vaslédi igen, zseniális, nagyon élvezem:)

Live With It (Asperger) blog a férjem azt üzeni, hogy ez a beszélgetés nem ment át a Bechdel-teszten

 

Megint randis

Előrebocsátom, hogy természetesen csak a saját tapasztalataimról beszélek, adott férfiakról, nem általánosítok. De azért a jelenség létezik, nem kétség.

Szóval vannak azok a pasik, akik azt állítják, hogy az okos nőket szeretik. Az ilyen pasik általában maguk is értelmesek, sokszor kiemelkedően intelligensek és valóban fárasztják őket a buta emberek. Engem tehát azonnal vonzónak találnak, mert még ráadásul jól is nézek ki és látványosan tudok öltözni, érdemes velem megjelenni. Ezért elkezdenek nyomulni, amire én is kedvezően reagálok, mivel én is szívesebben töltöm az időmet értelmes lényekkel.

A gond ott kezdődik, amikor az illető rájön, hogy vagy nagyon kevés területen lehet nálam okosabb vagy nincs is ilyen. Régebben hajlamos voltam visszafogni magam az elején, hogy ne legyen túl hamar nyilvánvaló, eléggé szégyellem is magam, ahogy visszagondolok a mosolyogva bólogatásaimra, amikor közben tökéletesen egyértelmű volt, mennyivel többet tudok az adott témáról. Egyszer csak kísérletképpen még azt is kipróbáltam, meddig lehet elmenni a szempilla rebegtetéssel és párás hangon belekérdezéssel. Megdöbbentően sokáig, sajnos 5-6 perc után nem bírtam tovább röhögés nélkül, de így is elég megalázó volt annak a seggfejnek, aki képes volt a szakmai múltam ismeretében tényleg belekezdeni az open source megoldások magyarázatába.

Mindenesetre hasznosak voltak ezek a tapasztalatok, mert most már elég hamar bekapcsol a fejemben a csengő. Nyilván azért is jutunk el néhány alkalom után odáig, hogy a randipartnerem (verbálisan) agresszíven próbál lenyomni és az okos férfiak ősi módszeréhez, a gúnyolódáshoz nyúl, mert a legutóbbi, hetekig tartó ilyen jellegű kapcsolat után eldöntöttem, hogy én aztán soha többet nem vagyok hajlandó úgy csinálni, mintha hülyébb lennék valamihez, mint amennyire. (Más kérdés, hogy nagyon-nagyon jó szex esetén azért még hajlandó vagyok kicsit tartani a szám. Hozzáteszem, hogy az ilyen kekeckedő típusú pasikkal egyáltalán nem olyan jó a szex. Szóval nem is érdemes kussolnom.)

Mindannyiunk okulására azért elmesélem, hogy néz ez ki. Furcsa módon már sokadszorra történik meg, hogy a desszert szakirányú tudásom veri ki a biztosítékot. Nyilván tisztában vagyok vele, hogy sok emberhez képest nagyon is keveset tudok a témáról, technológiában például tökéletesen járatlan vagyok, mivel magam nem sütök, nem is nagyon érdekel, melyik sütemény pontosan hogy készül. A piacról, a szereplőkről, a problémákról, a trendekről, az alapanyagokról viszont aránylag sok információt begyűjtöttem már és nyilván van ezen alapuló erőteljes és megalapozott véleményem is.

Ennek ellenére, amikor azt mondom, hogy a Daubner szar és hogy a Zazzi nem a legjobb magyar cukrászda, akkor kibaszott nagy sértődés van. Miközben én persze senkinek nem fogom megtiltani, hogy az említett helyeken étkezzen, magam is hajlandó vagyok onnan származó termékeket elfogyasztani, de ennek semmi köze a szakmai értékeléshez. De ilyenkor engem ki kell kiáltani sznobnak és gúnyolódni kell azon, hogy te mindenről írtál már cikket? Nem, baszod, atomfizikáról és a magyar fociról még nem írtam, nem is vitázom róluk.

Értem én, hogy amikor valaki egy olyan nőre bukkan, aki egy rakás témában kurva tájékozott, ráadásul pontosan tudja, mi az a felhő, miért jó az open source és milyen feladatokat hoz magával egy folyamatkezelő rendszer bevezetése, akkor az lehet frusztráló. Bár én inkább izgalmasnak érezném fordított helyzetben. Persze én nem vagyok pasi hálistennek.

Max

Max három évvel ezelőtt lépett be az életünkbe. A fiam találta az erdőben és onnantól elválaszthatatlanok voltak. Valójában azért lehet nekem is kutyám, mert miután két hétig vigyáztam Maxre, azt mondtam, ha egy eb ilyen édes jószág is lehet, akkor én is akarok. És nyilván nem véletlen, hogy Emma és Mangó is hasonlít rá.

Múlt héten 12 óra alatt elvitte egy baktérium fertőzés. Az állatorvos azt mondta, húsz év alatt öt ilyen esetet látott, nagyon igyekeztek, de nem tudták megmenteni. Az egész család borzasztóan szomorú, de persze a fiamnak a legnehezebb, akinek ez élete első komoly traumája.

Max félénk, kicsit neurotikus kutya volt, a fiam volt számára a világ közepe. Mindenkivel kedves volt, mintha még évekkel a családba kerülése után is alig hinné el, hogy ilyen szerencséje lehetett. Nagyon gyorsan, szépen futott, igazán arányos, csinos kisfiú volt. Nagyon hiányozik mindannyiunknak. A folyóparton temették el.

IMG_1920 másolata IMG_2046 IMG_3987

Boszorkányok és borzasztó szerelem

Az Átkozott boszorkák az egyik kedvenc filmem volt sokáig. Egyszerre voltam és vagyok a vörös hajú, zabolátlan és gátlástalan testvér, meg a nyugodt, kedves barna, attól függően épp melyik korszakomat élem. Emlékszem, nem egészen értettem, miért rajong Vera barátnőm annak a háznak a női energiáiért, de közben már rájöttem sokszor, hogy igen, létezik ez. Mostanában egyre többször csodálkozom rá a körülöttem lévő nőkre, szerencsém van. Najó, nem, én választottam őket, de akkor is. Jó, hogy vannak.

Aztán elolvastam az Átkozott boszorkákat könyvben is, úgyis jó volt, de nagyon más. Az egész történet stylingja sokkal sötétebb, nyugtalanítóbb, zavarosabb volt és közben senki nem énekelt arról a bizonyos csókról.

Megörültem hát Alice Hoffman új könyvének, gyorsan nekiláttam az Itt a Földönnek. Attól tartok, a fordítás sem a legjobb minőségű, de lehetetlenség lenne leplezni, hogy sajnos maga a történet is elég gyatra. Persze én eleve utálom az Üvöltő szeleket és az összes ilyen pusztító szerelemről szóló sztorit, úgyhogy nem is értem, mire számítottam. Nyilván valami jobbra.

Az tagadhatatlan, hogy ilyen típusú vonzalmak természetét elég jól ábrázolja Hoffman, ismerem én ezt testközelből, ha nem is hosszú ideig, de próbáltam. De annál sokkal önzőbb vagyok, hogy sokáig eltűrjek ilyesmit, az meg aztán szóba nem jöhet, hogy bárki is a legenyhébben ártani merészeljen a gyerekeimnek. Szóval kicsit csalódott vagyok, főleg a történet fordulatai miatt, de bevallom, a végén erősen izgultam, szóval egyáltalán nem hatástalan könyv összességében. Gyorsan le is töltöttem A tizenharmadik boszorkányt is, hátha.

AR-AF185_HOFFMA_GS_20140220112846

Labor Day

Nem mentem el a sajtóvetítésre. Előtte megkérdeztem Andit, a sajtóst, és azt mondta, neki nem jött be olyan nagyon, de szépen van fényképezve. Nem is baj, mert ott nem zokoghattam volna ilyen kellemesen zavartalanul öt percig utána. Persze tudom én, hogy akkor és ott valószínűleg nem ilyen lett volna.

A Felolvasóval kezdődött. Öt évig kerülgettem azt a filmet, mert attól féltem, túl nyomasztó, a könyvet sem voltam hajlandó elolvasni. Aztán múlt héten valaki mondott róla valamit, ami miatt muszáj volt. Maga a történet nem rázott meg túlságosan, a film sem volt igazán nagy hatással rám, de Kate Winsletbe beleszerettem. Eddig is kedveltem, de amit ott az arcával művelt, attól le kellett előtte borulni. A könyvet is elolvastam gyorsan és még akartam, még.

Azt hiszem, az Egek ura miatt is húzódoztam a Labor Day-től. Dühös voltam Reitmanra, amiért kiherélte azt a sztorit, sármosra kerekítette, hülyére vette Binghamet, könnyen fogyasztható terméket csinált egy bonyolult, boldogtalan, de mégis vonzó emberből. Azt éreztem, mint a Silver Linings Playbooknál, árulást. Igen, kellesz nekünk, szeretnénk veled pénzt keresni, de csak a kellemes, vicces részed használható, a sötét, szomorú oldalad nem érdekel senkit sem.

Még nem tudom, milyen Maynard könyve, amiből a Labor Day készült, lehet, hogy még bolondabb benne a nő, de a filmben is elég meggyőzően ki volt készülve. Winslet félelmetesen gyönyörűen fotózva hullámoztatta az arcán a gyötrelmeket, remegtette a kezét és dadogott. Maga a történet nem annyira számít, tökéletesen melodramatikus és ennek köszönhetően meglehetősen hihetetlen is, a zenének, a képeknek és a színészeknek köszönhetően mégis könnyen bele lehet merülni. Nem sokszor történik meg mostanában, hogy nem bírom levenni a szemem a monitorról és egyetlen pillanatot sem akarok elmulasztani. (Kénytelen vagyok hozzátenni, hogy az általam mélyen tisztelt guardianes Peter Bradshaw borzalmasan lehúzta a filmet. Nem zavar.)

680x478-14

Szóval Reitman ilyet is tud. Képes ilyen lassan, kis adagokban, ennyire szerényen adagolni, amit mondani akar, szinte már Terrence Malick-i tempóban és képekkel megmutatni, ami a fejében van. Ahhoz különösen nagy bátorság kell, hogy a vonósok eszement reszelése nélkül mutasson érzelmeket, sokszor csak fura hangok kísérik a képeket – semmi dúdolható sláger, könnyen felismerhető, ikonikus dallam. Persze pont ennek köszönhető, hogy az izgalmas részeknél az ember üvölteni tudna a türelmetlenségtől: menjetek már, legyen végre vége!

680x478-91

Nem a szerelemtől kezdtem el sírni, bár nyilván nem lehet kizárni ezt a tényezőt sem. Ahogy a tudatállapotom is lehet módosult, szokott. (SPOILER figyelmeztetés, mert végtelenül fegyelmezett és jó fej vagyok.) Nem, a szerelem önmagában nem elég. Van egy zseniális jelenet a vége felé, amiben a srác apja elmeséli, miért hagyta el Adele-t. Közben nem tud nem mosolyogni, mintha csak valami helyes kismacskáról mesélne, milyen bájosan játszott a kandalló előtt a gombolyagokkal. De hát megnőtt, büdös lett, kényelmetlen, muszáj volt elaltatni. Ott kezdtem el zokogni, amikor a fiú már Tobey Maguire (mondjuk tőle aránylag sokszor van sírhatnékom, annyira édes) és felnőtt és jó neki és elmondja, miért. Hogy sikerült neki. A többi csak ráadás volt.

Igen, már közben is tudtam, hogy posztot fogok belőle írni. Ilyen ez, néha szeretem kitenni az ablakba az érzéseimet, valahogy jobban mutatnak természetes fényben.

Masszírozós

Úgy akartam kezdeni, hogy a munkámból adódóan, de ez nem igaz, mert a masszázs olyan, mint a jó kaja, hajlandó vagyok érte fizetni. És szoktam is.

Tulajdonképpen már egészen fiatal koromban voltam masszőrnél, mert anyám néha adott a reumájára kapott jegyekből és azonnal bejött. Szeretem, ha fogdosnak, nem kérdés. Aztán a nagy szenvedés közepette, amikor olyan szörnyen lefogytam, ezt is beiktattam, hogy jobb legyen. Egy Péter nevű fickóhoz jártam, elég jól tolta, állítólag különben a parlamenti biztonsági akármiben dolgozott. Sose hittem el teljesen, de jól hangzott.

Amikor meg lifestyle oldalt írtam, mondhatni kötelességem volt kipróbálni a termékeket. Ott kezdődött a gasztro is, a divat mindig is megvolt. A káposztásmegyeri Ramada spája volt az egyik legjobb ilyen élményem, ha jól emlékszem, egy ukrán nő tett boldoggá, de mivel vittem magammal a gyereket is, az élvezet nem volt teljes.

A legeslegjobb a Magnolia Day Spa egyik masszőrje volt, aki a szakmai tudás mellé még olyan kisugárzással is rendelkezett, hogy rá lehetett volna támaszkodni. Attól tartok, az is számított, hogy pasi volt, nem is rossz.

A legrosszabbul kétség kívül a hévízi Lotus egyik embere teljesített, mondjuk az egész szálloda borzasztó volt, kb. úgy ötcsillagosak, ahogy én matematikus. A mai napig nem értem, miért nem pattantam fel és hagytam ott a fenébe, valszeg reménykedtem, hátha. Egyrészt béna volt, másrészt közben rettegett valamitől, harmadrészt meg nem megfelelő helyeken is kényelmetlenül fogdosott, annyira nyilvánvaló volt, hogy fogalma sincs róla mit csinál, azt hiszem, megszántam.

Bár a sárvári Spiritért egyébként rajongok, a masszázs ott sem jött össze. Mondjuk azért, mert nem is az volt igazán, ez volt a legnagyobb baj. Pedig a Spiritben elképesztő jó arcok dolgoztak akkor, körbeinterjúztam az egész házat és a masszőr is kedves volt, szakmailag is okés. Viszont valami idióta kezelést kellett kipróbálnom, amiben alig volt masszázs, húsz percet kellett zöld masszával bekenve, elektromos takaróba tekerve eltöltenem. Aszittem, megőrülök.

Aztán márciusban, a születésnapomon családi masszázsra mentünk a Madách téri thai lányokhoz. Na, az olyan átható és intenzív volt, hogy utána hazamentem és lefeküdtem kicsit aludni. Nem volt rossz és persze borzasztó kedves volt a csaj, de annyira fájt, hogy rögtön kértem is egy időpontot a Súlypontba, kedvenc gyógytornás helyemre, hogy nézzék már meg, mennyire vagyok szétesve. Szerencsére nem nagyon, de azért azt mondták, a futás és a torna mellett menjek néha masszázsra is. Szóval kvázi az orvos is azt mondta.

Úgyhogy nekikezdtem az online felmérésnek, közelség és szimpátia voltak a fő faktorok, meg az ár is persze. És hogy én thai-t nem, köszönöm. Andreas nyilvánvalóan az univerzum ajándéka volt, tekintettel rá, hogy bringával 5 percre van tőlem, pasi, kedves és érdekli is amit csinál. Valamint félelmetes az ár-érték aránya, különös tekintettel a bérletekre. Még a honlapja is teljesen használható és sms-ben meg viberen remekül lehet vele egyeztetni. Most, hogy a legutóbbi alkalommal már nem a szokásos, idegesítő ezoterikus zenét tolta, hanem rendes chill outot, már csak egyetlen, tökéletesen elhanyagolható problémám maradt: kicsi a keze. Hosszasan gondolkodtam rajta, hogy ez vajon szexista előítélet-e, és attól tartok, részben igen. Mindenesetre egészen biztosan nem jelent valódi akadályt.

a képet innen loptam: http://www.muscleclinic.co.uk/

MassageHome

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.

Join 49 other followers